A most szerdai ventillálásom témája az, hogy vannak növények, amiknél mindent megpróbálok, mindent megteszek, épphogy a lelkemet nem ajánlom fel valamiféle sátáni lénynek azért, hogy életben maradjanak: mégis megdöglenek. Pedig a nagykönyv szerint már kisebb dzsungelt kellett volna kinevelnem belőlük. És az istenért sem. Nagyon sokáig a lepkeorchideák produkálták nálam…
-
-
Sok minden vagyok, de tökéletes növénytartó biztosan nem. Nem véletlen, hogy a tél miatt nyígok állandóan: ekkor azért erősen kibuknak azok a dolgok, amikben nem vagyok annyira tehetséges. Vagy, másik oldalról szemlélve: nagyon is tehetséges vagyok. Merthogy, ha úgy nézzük, valahol az is egyfajta teljesítmény, hogy az anthuriumaim egy része…
-
Ha a gyűjtő elér egy kritikus darabszámot, akkor biztos lehet benne, hogy valaki mindig nyűglődni fog: vagy valamelyik gaz, vagy az ember. Főleg így a tél végére, amikorra már a növények is legyengülnek, a kártevők meg felerősödnek, a gyűjtőnek meg égnek áll a haja az idegtől. Eme csodás szerda szenvedésének…
-
“– Szerintem ez a szürke jobban mutatna a konyhában – mutatott a nő a mellette álló étkezőasztalra. – Nekem a fehér jobban tetszik – felelte a férfi. – Az egész konyha fehér, hogy nézne ki, ha még az asztal is az lenne. – Akkor legyen fekete – vonta meg a…
-
Újabb nap, újabb fogalmazások. A tanárnő felsóhajtott: nagyon fáradt volt. Mégis maga elé emelte a 4. b osztály dolgozatkupacát, és olvasni kezdett. Nyári élmények: egy kis kirándulás a János-hegy szürkeségében, egy kis munka anyával a Állami Vasútaknál, semmi extra, csak a szokásos. Ötös, ötös, négyes, ötös… Aztán megpillantotta: „A kék…
-
“– De apa, miért raknak le ott síneket? – Azon fognak körbejárni az épületek. – De miért? – Mert így biztonságos. – De hogy fogunk benne élni? – Azt még én sem tudom.”
-
“– Hogy a fene enné meg ezt a redvát! – dörmögött magában az idős férfi, ahogy a köd füstként beszivárgott a nyitva felejtett ablakon. – Már megint nyitva hagytad az szart! – Egész nap rántotthússzagban akarsz ülni? – kiabált vissza a feleség a nappaliból. – Nem, de most meg semmit…
-
“Tegnap láttam, ahogy elvitték Karcsit és a szüleit. Félek. Könyörögtem apának, hogy hallgassunk a rendőrökre és menjünk el, azt mondták, kárpótolnak ezért a tetves lakásért, de hajthatatlan. Én majdnem velük mentem… Velük kellett volna mennem. De nem hagyhattam itt Lucát… még a végén történik vele valami, amíg nem vagyok itt.…
-
“… A mai napon az Országgyűlés 51 igen és 50 nem szavazat mellett úgy határozott, hogy 10 éves határidő mellett biztonsági okokból kiüríttetik az összes magyar falvat, és az ott élőket Budapestre és a megyeszékhelyekre, valamint ezek agglomerációjába telepítik. Ezzel párhuzamosan elindítják az épületek sínekre helyezését…”
-
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2054-0006-1247/1293 körözési számon folytat eljárást Kovács Katalin eltűnése miatt. A 12 éves lányt 2054.03.10-én látták utoljára szülei, amikor a zendülő csőcselék magával sodorta. Azóta senki sem hallott felőle. Kovács Katalin személyleírása: 130 centiméter magas, vékony testalkatú. Fekete haja a válláig ér. Amikor utoljára látták, egy szürke iskolai…